2016. szeptember 29., csütörtök

Október 3.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

A hét ünnepeltjei: Helgák, Ferencek, Edvinek, Zórák, Aurélok, Galinák, Brúnók, Renáták, Amáliák, Koppányok és Dénesek. Boldog névnapot kívánunk nekik. Külön szeretettel köszöntjük Angyal Helga nénit a harmadik c osztály osztályfőnökét, és Fullajtár Renáta nénit, a negyedik b osztály főnökét.

Jeles napok a héten:

Ma van a német egység napja. A második világháború után a vesztes Németországot megszállási zónákra osztották fel a nyertes nagyhatalmak.  A ma már nem létező Szovjetunió  által megszállt területen a Német Demokratikus Köztársaságot hozták létre, a másik, nyugati hatalmak által megszállt területen a Német Szövetségi Köztársaság  jött létre. Így a korábban egységes Németország két részre szakadt. Családokat választott el egymástól a határ, akik így többé nem is találkozhattak, amíg ez az állapot tartott. 1990 október 3.-án, tehát 26 éve írták alá az egyesítési szerződést, ami megszüntette ezt az állapotot. 


Holnap lesz az állatok világnapja. Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Szent Ferenc emléknapján, október 4-én. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk és tisztelnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Szerdán a tanárok világnapja és a pedagógusi jogok világnapja lesz.

Csütörtökön az Aradi Vértanúkra emlékezünk. Hagyományainkhoz híven mécsest gyújtunk majd, és megemlékezésen vesz részt minden osztály. Készítsétek elő az ünneplő ruhákat, mert ezen a napon abban kell megjelenni az ünnepélyen.


Vasárnap lesz a postai világnap. Az 1969. évi tokiói Egyetemes Postaegyesület kongresszus ajánlotta a tagországoknak, hogy minden év október 9-én ünnepeljék meg a Postai Világnapot. Első alkalommal 1970-ben köszöntötték világszerte a postásokat, egyben megünnepelve azt is, hogy a postaszolgálat már évezredes múltra tekint vissza. Ezen a reggelen széles mosollyal köszönj a postásbácsinak!

Most híreink következnek:

A heti adást Balog Péter és Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszönünk.

Sziasztooook!

2016. szeptember 22., csütörtök

Szeptember 26.

Sziasztok, ez itt a suli rádió, megkezdjük adásunkat!

A 39. hét névnapjai a következők: Jusztina, Adalbert, Vencel, Mihály, Jeromos, Médea, Malvin, és Petra. Szeretettel köszöntjük azokat, akik ilyen neveket viselnek.

Jeles napok a héten.

Ma van a tiszta hegyek napja és a nyelvek európai napja.

Holnap lesz a vasút születésnapja és a Budapesti Operaház megnyitásának sokadik évfordulója


Szerdán Vencel nap. Szent Vencelt a vincellérek védőszentjeként tartották számon. A vincellérek azok a szolgák voltak, akik a szőlő birtokokon felügyelték és irányították a munkákat. Szent Vencel neve napját megelőző hétvégeken a szőlőtermő vidékeken szőlőszentelő búcsúkat szoktak tartani.


Őt követi csütörtökön Szent Mihály ünnepe. Faluhelyt ekkor kezdődött a"kisfarsang" a lakodalmak hagyományos ideje, amely Katalin napig tartott.

Mihály napja időjósló nap is, azt tartották, hogy ekkor fordul igazán hidegebbre az idő. Úgy mondták: " Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.

Ez a nap az őszi betakarítási munkák befejezésének jelképe is. Ettől a naptól nem volt szabad az ágyneműt az udvaron szellőztetni. A szeptembert a népi kalendárium Szent Mihály havának is nevezi.

A péntek Benedek Elek születésnapja és egyben a magyar népmese napja is.

Szombaton már októbert írunk, és az első októberi nap a zene világnapja.

"A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik." - Mondta Kodály Zoltán

De mi is ez a zenei világnap? 
Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére és javaslatára az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO, október 1-jét a Zene Világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt. Azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívnak.
A hetet a gyalogoló világnap - World  Walking Day - zárja. Igazából október 7-re esik ez a nap, de Magyarországon október legelején, vasárnap tartják meg. Gyalogoljatok sokat, mert ahogy a Móricz Zsigmond is mondta: "gyalogolni jó"
Most híreink következnek: 
Ma van a papírgyűjtés utolsó napja, délután 3/4 háromig még hozhatjátok amit gyűjtöttetek!
 És egy kérés a kollégákhoz: Keresünk egy Happy House  digitális tananyagot- DVD formájú- ha valaki megtalálja, vagy tud róla valamit, a könyvtárban várjuk az információt.
 A heti adást Orsós Virág, Edit néni, és Győrfi Dóri szerkesztette. 
Mindenkinek eredményes hetet kívánunk......
Sziasztoook! 





2016. szeptember 15., csütörtök

Szeptember 19.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.


Ez a hét a ritka nevek hete. Vilhelmina, Dorián, Friderika, Máté, Mirella, Móric, Tekla, Lina, Linett,Gellért, Mercédesz, Eufrozina és Kende nevek szerepelnek a heti naptárban. Szeretettel köszöntjük őket.

Jeles napok a héten:

A mai napon, akárcsak a múlt héten, egy, a női egyenjogúság elérésében fontos jeles napot említünk elsőként.  Ugyanis ma 123 éve annak, hogy a világon előszór kaptak szavazati jogot a nők, méghozzá igen távol, Új -Zélandon.

Holnap takarítási világnap, és a gyermekek világnapja, amely utóbbi, elsősorban a fejlődő országok gyerekeinek támogatását tűzte ki célul.

Szerdán a magyar dráma napja, mivel 1883-ban szeptember 21-é tartották meg Madách Imre: Az ember tragédiája című művének az ősmutatóját. Ebből az alkalomból rendezik meg  az évforduló előtti hétvégén  immár ötödik éve a "Színházak éjszakája" programsorozatot. Az elmúlt hét végén megtartott esemény több , mint harminc társulat részvételével izgalmas programokat kínált az érdeklődőknek.

Jó, ha tudjuk, hogy a csütörtök most az orrszarvúak világnapja.

A péntek viszont nemzetközi hulladékgyűjtő nap, tehát ezen héten kétszer is a környezetvédelemre helyeződik a hangsúly.

Szombaton Szent Gellért püspök vértanúságának napjáról emlékezik meg a katolikus egyház. Szent Gellért többek közt István király fiának, Imre hercegnek a nevelője volt. István király halála után,1070 évvel ezelőtt, szeptember 24-én lázadók ejtették foglyul a pesti révnél, majd kétkerekű taligán a Kelen hegyről, amit később Gellért hegynek neveztek el, a mélybe lökték. Így lelte halálát.

Most híreink következnek:

Megjelent a Szitakötő folyóirat őszi száma, melynek központi témája az idő. Ez a témakör a hét jeles napjaihoz is kapcsolódik, ugyanis pénteken lesz 78 éve, hogy az 1938-as New York-i Világkiállításon elásták az első időkapszulát, melynek tervezett kinyitási ideje 6939 lesz.

Ebben a számban olvashattok az első karórák megjelenéséről, az idő relativitásáról, az időmérő eszközök fejlődéséről, és az abszolút, vagy radiometrikus kormeghatározásról.

Ha a művészet és az idő kapcsolata kerül szóba,megtudhatjuk a zenei tempók kapcsán, hogy mi lehet az idő szerepe a zenei kifejezésmódban.

A festői életművek az idő múlásának tükrében korszakokra bonthatók, ebbe Ferenczi Károly munkássága kapcsán pillanthattok bele.

Az idő relatív, azaz viszonylagos, szoktuk gyakran mondani. Hogyan múlik az idő, ha unatkozunk, és hogyan, ha valami izgalmasban, kellemesben veszünk részt?
  Idő a csillagászatban, és idő a sportban, ahol a tizedmásodpercek is számítanak - más és másként értékeljük.


Hogyan reagál az élővilág a természet ritmusára, ami ugyancsak az idő függvényében változik?

Mi az az időérzék, és mire jó? Van -e olyan, hogy belső óra?


Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, aki elolvassa ezt a számot.

A heti adást Edit néni szerkesztette.

Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, jó hetet és jó munkát kívánunk:

Sziasztok.


2016. szeptember 9., péntek

Szeptember 12.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.


A hét névnapjai: Mária,Kornél, Szeréna, Roxána, Enikő, Melitta, Edit, Zsófia, Hildegárd, és Diána.
Szeretettel köszöntjük azokat, akik e nevek valamelyikére hallgatnak.Isten éltesse őket sokáig.


Nézzük, milyen eseményekre emlékezünk a héten.

 Ma 14 éve történt, hogy  Magyarországon rendelet születettet arról, hogy kihagyják a menyasszony házassági esküjéből azt a kifejezést, hogy „mindenben engedelmeskedik férjének."

Holnap lesz a 20. évfordulója annak, hogy a világörökség részévé nyilvánították az aggteleki cseppkőbarlangot és az Aggteleki - karsztot.

Csütörtökön lesz 464 éve, hogy a törököknek beletört a bicskájuk Eger ostromába, és kénytelenek voltak visszavonulni az Egri - vár falai alól.

Pénteken lesz az ózon világnapja. Aki nem tudja, mi ennek a napnak a jelentősége, azoknak elmondjuk, hogy az ózon az a háromatomos oxigén, ami a légkörben megvédi a Föld felszínét a káros sugárzásoktól. Védelme ezért nagyon fontos az emberiségnek.

Szombaton Puskás Tivadar születésének 172. évfordulóján a telefonközpont feltalálójára emlékezünk.

A vasárnapi világnap nem semmi. Ugyanis ez nem más , mint az illetlenség világnapja, amit Magyarországon először 2008- ban tartottak meg. Hogy hogyan, erről nem találtunk információt, találjátok ki ti, mit lehet ezzel a nappal kezdeni. arról mindenképpen el lehet beszélgetni, hogy mi is az az illem, és az illetlenség, lehet rá példákat keresni, és el lehet dönteni, mi a követendő magatartás.

 Most híreink következnek:

 Ezzel elköszön az iskolarádió szerkesztősége, mindenkinek eredményes hetet kívánunk:

Sziasztoook!

2016. szeptember 2., péntek

Szeptember 5.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Az új tanév első adásnapján  a Viktor, Lőrinc, Zakariás, Regina, Mária, Adrienn, Ádám, Nikolett, Hunor, Teodóra és Igor névre hallgató ismerőseinket köszönthetjük. Külön szeretettel említjük Mikola Marika nénit, Isten éltesse még sokáig!


 És most, hagyományainkhoz híven, nézzünk körül egy kicsit a naptárban, jöjjenek a jeles napok!

A mai nap máris annak bizonyul, mert Lőrinc napja van ma. A néphagyomány hugyos Lőrincként is emlegeti a szeptember 5. -i Lőrinc napot, azt mondják, Lőrinc belepisil a dinnyébe. Tulajdonképpen arról van szó, hogy eddigre már a dinnye veszít az ízéből, húsa kásássá válik, fogyasztásra kevésbe lesz  alkalmas. Ehhez a dátumhoz olyan megfigyelések is kötődnek, mint hogy nem nőnek tovább a fák és nem szabad a folyókban fürdeni, mert már hideg a vizük.

Sokan nézik a televízióban a Szulejmán sorozatot, így bizonyára érdekesnek találják majd a következő évfordulót. Ugyanis holnap lesz Szulejmán  halálának 450. évfordulója.  A szultán 72 éves korában halt meg utolsó, magyarországi hadjáratán, Szigetvárnál.




Zrínyi Miklós által páratlan hősiességgel védelmezett vár bevételét Szulejmán már nem érte meg. 1566szeptember 6-án az ostromlott vár falai alatt betegségben meghalt.  Az ostrom sikere érdekében halálát alvezérei titokban tartották a hadsereg előtt, sőt a győzelem után is úgy szállították kocsijában Nándorfehérvárra, mintha élne.  Belső szerveit Magyarországon temették el, testét a Szulejmán-mecsetben, Isztambulban.
Magyarországi nyughelye ismeretlen volt, de tavaly de egy  régészeti feltárás alapján úgy tűnik az ő türbéjét találták meg a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen.

Szulejmán halálát követő napon  a várvédők, élükön Zrínyi Miklóssal , kitörtek a várból, és megrohamozták az ellenséget. A hatalmas túlerő miatt kilátástalan küzdelemben mindannyian életüket vesztették, tehát a holnapi nap az ő haláluknak is a 450. évfordulója

Az utolsó emlékezésünk sem örömteli. Vasárnap lesz 15 éve, hogy szeptember 11.-én, reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai repülőgépekre, hogy az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a gépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott.A harmadik repülőgép a Pentagon épületébe repült. A negyedik eltérített gépet  a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól. Ez a gép Washingtontól mindössze 15 percnyire csapódott a földbe. 
A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét.

 Most híreink következnek:
Ezzel elköszön a tanév első adása az új rádiósokkal:  Mindenkinek sikeres új tanévet kívánunk!