2014. március 28., péntek

Március 31.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

A hónap utolsó napján szeretettel köszöntjük Árpád, Benő, Hugó, Áron, Buda, Richárd, Izidor, Vince, Vilmos és Bíborka nevű ismerőseinket.


Holnap bolondok napja lesz.Az „áprilist járatás”, „április bolondja” az ókori tavaszkezdő tréfás örömünnepekre vezethető vissza. Hozzánk talán német közvetítéssel került. Erre vall, hogy elsősorban városi és gyermekmulatság, a felnőtt falusi nép körében sohasem gyökeresedett meg. az iskolákban ilyenkor gyakran tartottak fordított napot, amikor a gyerekek tanítottak a tanárok helyett. holnap jó lesz vigyázni, nehogy valaki lóvá tegyen benneteket.

A néphagyomány szerint április 1-je az indás növények vetőnapja volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották ezt a napot, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát . Júdás kötelét azonosították az indával, innen a szokás.

A szerda a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja
1967 óta tartják világszerte a Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa által szervezett ünnep célja, hogy a gyermekekkel megszerettessék az olvasást, a könyveket. Minden évben más-más ország vállalja az eseménysorozat szponzorálását, nevezetesen az adott ország megfogalmazza a nap jelmondatát, felkér egy neves írót, hogy ez alkalomból küldjön üzenetet a világ gyermekeinek, s egy képzőművészt, hogy tervezzen plakátot. 2001-ben Magyarország szervezte a központi rendezvényeket.

Pénteken  Nemzetközi Párnacsata Nap lesz. azt hisszük, ehhez nem kell kommentár, mindenki tudja, miről van szó. 2006-tól szerveznek világszerte nyilvános párnacsatákat, melyek a Nemzetközi Párnacsata Napban egyesültek.

Ne feledkezzünk meg a szombati Vincéről sem.  Szent Vince a szőlészek, borászok védőszentje, és úgy tartja a népi mondás: "Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince"  azaz, ha  a következő hetekben nem sújtja komoly fagy a szőlőket, vidám szüret várható, s bőségesen lesz bor. Igaz, ez a január 22-i Vince napkor mondták, de a jó idő áprilisban is csak használ a szőlőnek, bornak.

 Most híreink következnek:

A heti adást Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszönünk, mindenkinek eredményes hetet kívánunk.

2014. március 18., kedd

március 24.

Sziasztok ez itt a sulirádió megkezdjük adásunkat!

Ezen a héten a Gáborok, Karinák, Milénák, Irének, Íriszek, Irinák, Emánuelek, Larisszák, Hajnalkák, Alpárok, Gedeonok, Johannák, Hannák, Auguszták, Zalánok  ünneplik névnapjukat. Gratulálunk mindenkinek aki e nevek valamelyikének viselője. Külön szeretettel köszöntjük Tompa Irén nénit fejlesztő tanárnéninket, Farkas Hajni nénit konyhásnéninket és Ignác Hajni nénit  a 2.a osztály tanítóját.

Jeles napok a héten:

Ma 140 éve, hogy megszületett a világhírű mágus, szabadulóművész, a magyar származású Houdini.

Csütörtökön ünnepelhetjük Kőrösi Csoma Sándor születésnapját..1784-ben 230 éve Csomakőrösön jött a világra a híres nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, az első tibeti- angol szótár szerzője. A magyarok eredetét kutatva beutazta Ázsia Jelentős részét. 1842-ben az indiai Dardzsilingben halt meg, s az ottani temetőben helyezték örök nyugalomra.

Csütörtökön színházi Világnap is lesz. 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a Színházi Világnap.

A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket, és változatos programokkal emlékeznek meg az ünnepről.



Most híreink következnek:

A sulirádiót Szűcs Balázs szerkesztette.

Ezzel elköszön a sulirádió szerkesztősége........

2014. március 13., csütörtök

március 17.

Sziasztok, ez itt a sulirádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten a Gertrúdok, Patrikok, Sándorok, Edék, Józsefek, Bánkok, Józsák, Klaudiák, Alexák, Benedekek, Napsugarak, Beáták, Izoldák, Leák és Emőkék ünneplik névnapjukat. Sok szeretettel köszöntjük őket. Külön szeretettel köszöntjük Borosné Borbély Beáta nénit, biológia -  földrajz tanárunkat.

Jeles napok a héten:

Holnap Sándor napja lesz.
A Sándor név a görög Alexandros-ból ered és azt jeleneti, hogy a férfiakat megóvó ember. Fontos szerepe van a tavasz megérkezésében.

 Ugyanis azt tartották,hogy mivel az emberek annyit imádkoztak márciusban, hogy legyen már vége a télnek és jöjjön a tavasz, hogy Szent Péter megszánta őket és elküldte Sándorral egy zsákba kötve a meleget. Ő le is ereszkedett a földre, de a falu határában betévedt a kocsmában, és a nagy italozásban megfeledkezett a feladatáról. 

Szent Péter továbbra is kapta az imákat, hogy legyen vége a télnek és nem értette, hogy miért nem érkezett meg a meleg a földre. Ezért elküldte Józsefet, hogy keresse meg Sándort és a zsákba kötött meleget, és sürgősen juttassa el az embereknek. József szintén leereszkedett a földre, de sajnos ő is a kocsmában ragadt Sándorral.

Szent Péter már nagyon dühös volt, hogy sem a meleg, sem Sándor és József nem ért el a faluig, ezért utánuk küldte Benedeket, akinek a lelkére kötötte, hogy keresse meg őket és a zsák meleget. Benedek meghallotta a nagy zsivajt, amit a napok óta ott szókarozó Sándor és József keltett a kocsmában, és ő is csatlakozott hozzájuk. 

Mikor Szent Péter látta, hogy  sem a meleg, sem a három küldönc nem érkezett meg, utánuk küldte egy korbáccsal Mátyást, hogy azzal kényszerítse őket. Mátyás ki is parancsolta Sándort, Józsefet és Benedeket a kocsmából, így a zsákban hozott meleg is megérkezett az emberekhez. Ezért a mondás, hogy: " Sándor, József, Benedek, zsákban hozza a meleget."

A pénteki Benedek nap azonban más szempontból is jelentős, ugyanis azon túl, hogy a Költészet Világnapja, még a tavaszi napéjegyenlőség napja is. 


Az 1992-ben Rióban megtartott környezetvédelmi világkonferencián hozott határozat értelmében minden év március 22. -je a Víz Világnapja. Ez szombatra esik az idén.

De , hogy a vasárnap se maradjon világnap nélkül, akkor lesz a Meteorológiai Világnap

Most híreink következnek:

A sulirádiót Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön...

2014. március 7., péntek

március 10.

Sziasztok, ez itt a suli rádió, megkezdjük adásunkat.

Ezen a héten az Ildikók, Melisszák, Szilárdok, Borsikák, Gergelyek, Krisztiánok, Ajtonyok, Matildok, Tildák, Kristófok, Henrietták, Vidorok ünneplik névnapjukat. Sok szeretettel köszöntjük őket. Külön szeretettel köszöntjük Nyíri Ildikó nénit takarító néninket , valamint  Kissné Molnár Ildikó néni és Gergő bácsi tesitanárainkat.

Jeles napok a héten:

Szerdán, Gergely napján tartották régen faluhelyt a  Gergely járást. A februári Balázs a diákság, Gergely pedig az iskolák pártfogója volt.  Ilyenkor a nebulók végiglátogatták a falu házait, adományokat kérve a tanító és az iskola számára. A szokás abban az iskolai ünnepségben gyökerezik, amelyet IV. Gergely pápa rendelt el 830-ban I. Szent Gergely tiszteletére.

A népi időjóslás is megemlékezik erről a napról.Ismert szólás van arra, ha ezen a napon esik a hó: “Megrázza még szakállát Gergely.” 

Szerdán lesz 80 éves Moldova György magyar író, újságíró.

 Pénteken lesz a Nemzetközi  Pí Nap.Ez az ünnep   a matematika egyik leghíresebb számának, a  π számnak az ünnepe. A π-napot 1988 óta március 14.-én ünnepelik, mivel a hónap számjegye a 3  és a nap száma a 14, a matematikai π érték számaival megegyezik.

Szombaton lesz március 15-e, a magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepe, amit pénteken fogunk megünnepelni az iskolában. Arra kérünk mindenkit, hogy készítse elő ünneplő ruháját és a kokárdát.

A  szombat egyben   a magyar sajtó napja, ami  1990 óta, minden év március 15.-én  megtartott ünnepnap. 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. 1848. március 15-én hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11.- én törvénybe  foglalták.



Most híreink következnek:

A suli rádiót Kui Ákos szerkesztette.

Ezzel elköszön a sulirádió szerkesztőség, mindenkinek eredményekben gazdag iskolahetet kívánunk.